Lilly, csak egy hétköznapi lány volt. Édesanya kicsi korába elköltözött Los Angelesbe, és ő egyedül maradt édesapjával Budapesten. Nagymamája, apukája és ő, igazán jól megéltek. Lilly boldog volt. Okos szép lány lett belőle, Az életében a szerelem és a tanulás volt a legfontosabb. A fiúk csak úgy jöttek mentek. Lilly igazán boldog lehetet volna a suli legmenőbb sráca mellet. Ha ő nem dönt úgy, hogy elmegy.
- Kicsim, igazán boldog vagyok emiatt. - mondta a telefonba Christa Lil anyukája.
- Én is anya, nagyon. - mosolygott a lány. - annyira jó lesz. Alig várom.
- Örülök, hogy így állsz hozzá.
Ezek Lilly életében fontos dolgok voltak. De egy roppant rossz dolog is van az egész költözésben. Itt kell hagynia, számára egy fontos embert. Édesapját. Azt az embert aki 11 évig egyedül nevelte. Aki mindent meg tett érte. Aki most össze tört. De lánnya ebbe belegondolt. De mégis csak édesanyával lehet megint. Neki ez fontos.
- Tudod, hogy szeretlek. - szipogott Lil. - De nem megy. Apa elkell mennem.
- De Lilly 16 éves vagy. Ne menj el, ne hagy itt.
- Apa érsd meg, mennem kell sajnálom - rohant fel sírva a szobájába. Annyira sajnálta édesapját. Pár hetek voltak már csak amik elválasztották a céltól Lillyt.
- Elsem hiszem hogy 2 hét múlva megyek is. - ugrándozott apjának.
- Én se... - vágta rá.
Lilly emlékei közt rejt az a pillanat, hogy édesapja akkor volt vele ilyen mikor ő és apukája 6 éves korába össze vesztek, az állat kertben.
- Apuszi, de apuszi nekem kell egy zsiráf. - nyafogott a kislány.
- Nem lehet kislányom. - simogatta meg a kis szöszinek a fejét.
- De ajj apusziiii nekem kell - hisztizet le ülve a földre a pici Lilly.
- Nekem megy nyugalom kell. - mormogott apuka. - Kellj fel most!
Lillyből csak úgy jöttek az emlékek, dőlt le a falja amit maga köré építet, hogy erős maradjon.
Egy esős, ősszi nap volt. Napos Los Angelesben most sütött a nap. De feri hegyen nem. Lilly búsan állt a tömeg közepén, édesapjával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése